Oroszország saját repülőgép-hordozókat épít, ha a franciák nem adnak el nekik

külföld
2014 július 30., 11:59
comments 131

Oroszország 2009 óta akar vásárolni 3-4 darab Mistral osztályú kétjáratú támadóhajót, viszont most az ukrán válsággal kapcsolatos szankciók miatt Hollande francia elnök azon gondolkodik, hogy az országa eláll a szerződés teljesítésétől. Ebben az is közrejátszik, hogy a Mistralokat valószínűleg a Krímbe telepítenék az oroszok.

Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes most azt mondta az ITAR-TASZSZ-nak, hogy ha a franciák nem adják el a Mistralokat, az Párizsnak fog jobban fájni. Nem kapják meg a pénzüket, bírságot kell fizetniük a szerződésszegésért, és a hajóépítés gazdaságélénkítő hatásai sem jelentkeznek majd. Oroszország viszont ebben az esetben saját hajókat épít, amikről azt állítják, jobbak lesznek a Mistraloknál, mert jég ellen is védik majd őket, hogy képesek legyenek szolgálatot teljesíteni északon is.

photo_camera Ilyen egy Mistral. Ne tévessze meg a franciául tudókat, hogy erre a képre még az van ráírva, hogy Franciaország továbbra is elkötelezett a Mistralok szállítása mellett, mert a kép több mint egy hetes. (AFP)

A nyilatkozat azért a cinizmus csúcsa, mert az oroszok a Krím elfoglalásával váltak újra képessé arra, hogy ekkora hajókat építsenek, ugyanis a félszigeten is találhatóak a szovjet időkben hajóépítésre használt szárazdokkok.

Bár az ITAR-TASZSZ repülőgép-hordozóknak nevezi a Mistralokat, igazából nem azok. Csak helikoptereket szállítanak, abból viszont akár 16-ot is. Az orosz flottába nagyon kellenének ilyen hajók, jelenleg ugyanis egyetlen repülőgép-hordozójuk van, az Admiral Flota Szovjetszkovo Szojuza Kuznyecov, a flotta zászlóshajója. A Szovjetunió felbomlása előtt ezt is a Fekete-tengeri Hajógyárban készítették, bár nem a Krímben. (ITAR-TASZSZ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.