Hát persze, hogy kamu volt a szívmelengető hajléktalanos szupervirálvideósláger

INTERNET
2014 július 31., 12:54
comments 20

Egy hónap alatt tízmillióan nézték meg a videót, ami arról szól, hogy német fiatalok leülnek egy hajléktalan mellé zenélni, aki emiatt több pénzt kap a kalapjába.

A virális sikerhez minden adott volt. Érzékeny és fontos társadalmi kérdés, cuki fiatalok, zene, pozitív üzenet, és az érzés, miután valaki megosztotta:

ma is tettem valamit a világért!

Na persze. Ahogy a hasonló esetek elég nagy részénél, most is kiderült, hogy megrendezett jelenetről volt szó, a megsegített hajléktalan pedig valójában egy színész.

A videó készítői egyrészt elnézést kértek azoktól, akik átverve érzik magukat. Egyébként pedig azt mondják, korábban tényleg volt egy ilyen élményük egy hajléktalan emberrel, kamera nélkül, és akkor rájöttek, milyen szép üzenet lehetne ebből.

De azt mégsem akarták, hogy csak úgy odamennek valakihez, és lefilmezik, úgyhogy inkább szereztek egy színészt.

Persze még ha igazi is lenne a jelenet, akkor sem feltétlenül lenne sokkal jobb a helyzet.

Hiszen ki használt itt kit valójában? A fiatalok segítettek egy rászorulónak?

Vagy épp, hogy ők használtak fel egy rászorulót arra, hogy hatalmas nézettségű giccsvideót készítsenek?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.