Két héttel meghosszabbítják a Bubi nyilvános tesztelését

közlekedés
2014 augusztus 02., 07:51
comments 39

A BKK közleményt adott ki, ami szerint újabb ezer embert várnak a közbringa-rendszer nyilvános próbaüzemére. Aki tesztelni szeretné a hónapok óta Budapesten mindenfelé látható, de csak kevesek számára hozzáférhető bicikliket, azok szombat délelőtt 10-től a molbubi.bkk.hu honlapon regisztrálhatnak.

Akik beszállnak a tesztelésbe, féléves bérletet is kapnak majd ajándékba, amivel az éles indulás után használhatják a rendszert. Érdemes sietni, az első ezer tesztelői hely legutóbb egy óra alatt betelt.

A BKK közleménye szerint az eddigi tesztelők túlnyomórészt kedvező visszajelzéseket adtak a MOL Bubi működéséről, a jelzések alapján pedig folyamatosan javítják a rendszert.

A Bubit mi is kipróbáltuk korábban, erről itt számoltunk be.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.