Bámulatos az a teljesítmény, ahogy 12 elfoglalt hivatalnok túlórában elbírált 15 ezer pályázatot

gazdaság
2014 augusztus 03., 07:50
comments 174

Nem szívesen, csak egy elvesztett pert után adta ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a trafikpályázatokról szóló iratokat. Pedig azokból az derül ki, hogy a világ legnagyobb munkabírású minisztériumi alkalmazottak éppen Magyarországon dolgoznak.

Két hónap alatt bíráltak el 15 ezer pályázatot. Éppen tucatnyian. A feladatot a Nemzetgazdasági Minisztériumtól delegált közép- és felső vezető végezte el, ráadásul munkaidőn kívül, 

„jelentős túlórák árán, a hétvégéiket is feláldozva végezték el ezt a feladatot”

- idézi a Népszabadság a tárcát. 

A lap utánaszámolt. Információik szerint egy trafikpályázat átlagosan 20-25 oldal volt, ami 15 ezer dolgozatra vetítve legalább 300 ezer gépelt oldalt kellett, hogy jelentsen. Ha a bírálók egyenlő arányban felosztották volna a pályázatokat egymás között, a két hónap alatt akkor is 25 ezer oldalt kellett volna átnézniük, vagyis – a hétvégéket is beleszámolva – naponta 416 oldalt kellett volna elolvasniuk.

De ennél is rosszabb a helyzet, mert az NFM szerint a bírálók településenként, kerületenként úgy osztották fel egymás között a pályázatokat, hogy minden anyagot legalább ketten-hárman véleményezzenek. Annyi segítséget kaptak, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (ND) Zrt. munkatársai elvileg előkészítették az anyagokat. Ha mást nem is, a 8-10 oldalas üzleti tervet egy lelkiismeretes bírálónak mindenképpen el kellett olvasni, hiszen az elérhető 120 pont felét erre osztották ki.

A 12 nagy munkabírású bíráló teljesítménye márcsak azért is lenyügőző, mert

egyikük sem értett ahhoz, amit lepontozott.

A Népszabadság példákat is hoz: Bitay Márton államtitkár a földprogram egyik fő felelőse. Lenner Áron Márk NGM-államtitkár. Közös vonásuk, hogy mindnyájuk fiatal, húszas éveik végét tapossák, továbbá egyikük sem dolgozott még a közelében sem dohánypiacnak vagy akár kiskereskedelemnek, viszont legalább a Fidelitasban néhány felhívták magukra a figyelmet.

Az NFM szerint nincs ezzel semmi probléma, hiszen volt a bírálók között kereskedelmi jogi szakjogász, vidékfejlesztési szakjogász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, gazdasági agrármérnök-közgazdász, politológus, társadalomkutató volt.

A trafikok üzleti terveinek elbíráláshoz nem kell „dohányipari szakképesítés” a tagoknál „vitathatatlanul meglévő közgazdasági, jogi, pénzügyi, társadalompolitikai ismeretek és gyakorlat” elég volt ehhez

- írja a minisztérium.

A bírálók számára ugyanakkor megtiltották, hogy nyilatkozzanak. 

Íme a közhivatalnoki munka hősei, akik ráadásul külön díjazás nélkül végezték a feladatot.

Bagoly Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál a gazdaságszabályozásért felelős államtitkárság munkatársa volt. (Ő már a a GE Healthcare munkatársa). Bitay Márton Örs, az agrártárca állami földprogramért felelős  államtitkára. Czipa Balázs Manó, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságán főosztályvezető. Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium kabinetvezetője. Hernádi Ádám, a Miniszterelnökség osztályvezetője. Kohut Balázs, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára. László András. Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Mészáros Karina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) főosztályvezetője, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósági tagja. Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetvezetője, Fidelitas-alelnök. Orbán Krisztina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Pindroch Szilárd, a Miniszterelnökség tanácsadója, a Fidelitas Nógrád megyei elnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.