Amerika nem vonja felelősségre saját katonáit

külföld
2014 augusztus 11., 13:50
comments 56
photo_camera A kép illusztráció.

Megsemmisítő jelentést hozott nyilvánosságra az Amnesty International arról, hogy az amerikai jogi rendszer képtelen felelősségre vonni a háborús jogot sértő katonákat.

Az amerikai hadsereg 2009 és 2013 között volt Afganisztánban. Ez idő alatt több mint 140 civilt öltek meg, köztük legalább ötven gyereket. A jogvédő szervezet tíz esetet vizsgált meg, 125 áldozattal, azok családtagjaival, és tanúkkal készítettek interjúkat.

Az ilyen halálestek után alig indult vizsgálat a hadseregen belül. Az Amnesty szerint ennek több oka van, például az, hogy az amerikai katonáknak saját maguk kell, hogy jelentsenek, ha valamelyikőjük hadi törvényt sértett volna meg. A motiváció hiánya, és a következményektől való félelem miatt ezt  sokan nem teszik meg. Ha mégis készülne jelentés, és indulna vizsgálat, a rendszer szinte kizárólag a katonák vallomásaira támaszkodik, ők pedig hajlamosak elferdíteni a valóságot bajtársaik érdekében, áll a jelentésben. Így több száz áldozat családtagjai maradtak és maradnak igazság nélkül.

Akit érdekel a 108 oldalas jelentés, itt elolvashatja.

(A posztot gyakornokunk, Monty Aal írta.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.