Orbánt pont azok fütyülik ki, akiknek ad valamit a mások pénzéből

futball
2014 augusztus 11., 13:57
comments 273

A miniszterelnök ma már gyakorlatilag csak a Fidesz választási nagygyűlésein és a  nemzeti ünnepeken jelenik meg több ezer ember előtt. Máshol esélye sincs a népnek élőben, szemtől szemben kifejezni a véleményét.

OK, volt Horn Gyula temetése, ahol a többi volt kormányfővel együtt ő is lerótta kegyeletét, és 60-80 nyugdíjas pfujolni kezdett, de ez inkább a fütyülők részéről volt ízléstelen. És a népnek adott nagy ajándék Nagy Imre újratemetésének évfordulóján, az ingyenes Omega-Scorpions-koncert, ahol a tömeg egy része a legendás 89-es beszéd sokadik ismétlését nem vette már jó néven, és fütyülni kezdett. De személyesen nem volt ott Orbán 25 év után a Hősök terén.

Két kivétel van. Tusványos, ami idén elég jól sikerült, világhírű lett, de az messze nem ellenséges közeg Orbán számára. És persze a focipályák. Ne vitassuk el, hogy a magyar foci soha egyik kormányfőtől sem kapott annyit, mint Orbántól.

A kormányfő akkora ünnepre készült most vasárnap, hogy még a moszkvai világbajnokságon az éremtáblázaton mindenkit maga mögé utasító magyar kajak-kenu csapatnak sem küldött gratulációt. A Ferencváros kapta meg a Jóistentől az államtól az új stadionját, 15 milliárdért. Nem tudom, hogyan mennek most a lélegeztetőgépek, de ha mindenki fradista lenne, akkor fejenként 1500 forinttal járult volna hozzá a valóban világszínvonaulú létesítményhez. Így, hogy nem mindenki fradista, így is mindenki 1500 forinttal járult hozzá a magyar focinak járó világszínvonalú létesítményhez.

Az ünnepnek szánt vadászrepülős, galambos eseményen - amiből ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen lenne, ha egyszer valami világesemény megnyitóját végre innen közvetítenék a világba - viszont azok fütyültek, akik ajándékot kaptak. Ráadásul ez a Fradi-tábor light volt - a számos promociós jeggyel bejutott néző mellett -, mert a legkeményebb szurkolók bojkottálták az avatót. Éppen a botrányokozók kiszűrésére bevezetett vénaszkenner miatt.

Orbán változatos politikai karrierjének részletes, de még elnagyolt elemzésébe sem fogok belemenni most, egy dolog örök nála, a foci iránti szenvedélye. És erre a hobbira rengeteg időt és pénzt áldoz. Előbbit a sajátjából, utóbbit mindenkiéből. Az eredmény a gyepen egyáltalán nem látszik, viszont van már három új stadionunk is, a felcsúti avatóján legalább nem volt semmi probléma. Ahogy az FTC-s avatóünnepséget közvetítő riporter mondta

"111 nap alatt fantasztikus mesterhármast ért el Magyarország, hiszen három stadiont is átadtak. Csodálatos négy hónap ez a magyar sport és Magyarország életében".

És ez a közeg is hálatlan. 2012-ben - a kétharmados korszakban először - tízezer ember még azért fütyülte ki Orbánt Debrecenben, mert még nem épült fel a rég beígért stadion. Aztán most tavaszra meglett a stadion, Orbán az avatón nem is felejtette el megjegyezni, hogy hányszor hallotta eddig a panaszt a debreceni szurkolóktól, majd látható elégedettséggel töltötte el az idején a VIP-ben. Ott még nem fütyültek. De egy hónappal később már igen, amikor Orbán elment a vadonatúj stadionban, hogy ő adja át a bajnokcsapat tagjainak az aranyérmeket. Ráadásul aznap volt a születésnapja, a családi ünnepség helyett választotta a debreceni bajnokavatót.

A hála nem futballszurkolói kategória. Lehet, a debreceniekkel nehéz jót tenni, mert már az új arénájukban, a Loki idei legfontosabb meccsén, a BATE Boriszov elleni BL-selejtezőn is csak félház volt. A Felcsút elleni, most hétvégi bajnokin pedig csak minden negyedik széken ültek.

Orbán ettől nem fog kiábrándulni a fociból, fel fog épülni az új Puskás-stadion is, a Fradi-pálya hat-hétszereséért, ott aztán akár már 65 ezren is elférnek. A miniszterelnök foci iránti szerelme örök, csak egy valami változik:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.