A bulinegyed kocsmáinak 65 százaléka nem tartja be a szabályokat

gazdaság
2014 augusztus 13., 05:54
comments 30

Miközben a több ezer milliárdos áfacsalás ügye már kezd elsikkadni, a NAV ott csapott le, ahol a legfontosabb fellépni: a bulinegyedben.

A NAV átfogó ellenőrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről, és volt olyan hely, ami még a harmadik ellenőrzésen is megbukott.

Az elmúlt hétvégén egy időben 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg a fővárosban. A péntekről szombatra virradó éjszakán 110 ellenőr szállta meg a bulinegyed vendéglátóhelyeit, kocsmáit. Néhány helyre háromszor is visszatértek, hogy „valós képet kapjanak a vállalkozás adózási fegyelméről”.

A NAV szerint az éjszaka előrehaladtával egyre gyakrabban nem adtak bizonylatot a vásárolt ételekről, és még a legnevesebb helyek között is volt olyan, ami a második, harmadik ellenőrzésen is megbukott. Az egyik romkocsma a második elmarasztaló kimenetelű ellenőrzés után „lehúzta a rolót”.

Több esetben feketefoglalkoztatással is találkoztak az ellenőrök:

„Volt olyan hely, ahol a kiszolgálást végző, megrakott tálcákkal szlalomozó pincér letagadta, hogy alkalmazott lenne, mondván, csak bejött az utcáról segíteni.”

Külön érdekességként kiemelték, hogy az ellenőrzés estéjén a vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépei az előző hét péntekjéhez képest 30 százalék bevételnövekedést regisztráltak.

„A NAV visszatérően ellenőrzi a vállalkozásokat addig, amíg az adózás tekintetében rend nem lesz a fővárosi vendéglátóhelyeken.” Azt is mondták, hogy a hagyományos pénztárgépek (néhány kivétellel) augusztus 31. után nem üzemeltethetők, és azokat az online pénztárgépek beállításával egyidejűleg az eladótérből is el kell távolítani. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.