Helyreigazítás: Kukorelly Endre nem italozott, hanem 2 dl Szamorodni felénél tartott

KULTÚRA
2014 augusztus 15., 12:28
comments 22

Arról beszél egy ország, hogy a Tokaji Írótáborban elszabadult a pokol, amikor Csender Levente kiütötte Kukorelly Endrét. Az évszázad irodalmi bunyóját itt rekonstruáltuk.

2af

De Kukorelly Endréből még kikívánkozik az igazság, szerinte nem minden úgy történt, ahogy az a sajtóban megjelent. Például, bár elismeri, hogy nem szokott párbajozni, ez a küzdelem sem volt az, de még csak fair sem. Egyéb pontosításai:

  1. nem volt „kocsma” (egy kerthelyiségben tartott Parnasszus-rendezvény után beszélgetett a barátaival)
  2. nem volt italozás (2 deci szamorodni felénél tartott*)
  3. nem volt szóváltás (átszólt egy ismeretlen, üvöltöző fiatalembernek, hogy hamisan énekel: amiben az „atyain” és „pedagógiain” túl, kétségtelenül benne volt a Tokaji Írótábor egyik kurátorának felelőssége a botrányok elkerülésében)
  4. Csender nem le-, hanem megütötte az arcát (ököllel, oldalról-hátulról, teljes erőből, teljesen váratlanul)

Mindazonáltal a bocsánatkérést elfogadta, mint azt a litera.hu-ra írta:

„Nem haragszom stb., ám az semmiképp sem tetszik, ha valaki lerabolja mások életidejét, -energiáját és -kedvét.”

* A Magyar Narancs újságírója, aki a helyszínen volt a történelmi ütés idején, ugyanakkor azt írja, hogy „a sértett először két deci félédes tokaji bort fogyasztott, majd a program során további egy decit rendelt”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.