Átlépte a határt a konvoj, Ukrajna invázióval vádolja Oroszországot

külföld
2014 augusztus 22., 11:22
comments 140

Az ukránok szerint engedély nélkül haladt át a határon az a konvoj, ami előtte több mint egy héten át vesztegelt a határ mellett, és amiben az oroszok állítása szerint humanitárius segélycsomagok rejlenek.

A rejtélyes konvoj péntek délelőtt indult el, miután az oroszok még meg is vádolták az ukránokat azzal, hogy akadályozzák a segítség célba juttatását. A hivatalos üzenet szerint a segítséget a háborús zónává változott keleti országrész lakosainak szánnák.

Az ukrán biztonsági szolgálat vezetője, Valentin Nalivajcsenko szerint direkt invázió történt.

A Vöröskereszt cinikus álruhája alatt ezek katonai teherautók.

- mondta erről.

Helyszíni jelentések szerint a teherautókat fegyveres felkelők kísérik.

Bár korábban az oroszok azt állították, hogy a segélyezés a Vöröskereszttel együttműködve történik, a nemzetközi szervezet azóta közölte, hogy nem vesznek részt a konvoj útjában semmilyen módon.

Az orosz külügyminisztérium közben figyelmeztette Ukrajnát, hogy ne tegyen semmiféle lépést a konvoj ellen, mert annak következményei lehetnek.

Nalivajcsenko azt mondta, hogy nem fognak erőt alkalmazni a teherautók ellen, mert el akarják kerülni a provokációt.

photo_camera SERGEY VENYAVSKY / AFP

Az ukránok attól tartanak, hogy a legkevesebb 260 teherautóból álló konvoj egy nagyobb, megszállást előkészítő terv része.

Egy névtelenül nyilatkozó ukrán kormánytag azt mondta a BBC-nek, hogy minden felelősség az orosz félé, mert ez nem a terroristák, hanem az orosz kormány döntése volt.

Eddig 90 teherautóról tudni, hogy átment ukrán területre. Helyszíni tudósítók szerint felkelők vezették fel a konvojt, és könnyedén jutottak át egy oroszpárti felkelők által ellenőrzött határponton.

Alapesetben kétórányi autóútnyira vannak most Luhanszktól, ugyanakkor kérdéses, hogy tudnak-e haladni az autóúton, ami csatatérré változott az utóbbi hónapokban.

A Nemzetközi Vöröskereszt egy szóvivője Moszkvában azt mondta, hogy nem kapták meg azokat a szükséges biztonsági garanciákat, amik után kísérni tudták volna a konvojt. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.