Egy éjszakára végre benn lehet aludni az IKEA-ban

media
2014 augusztus 22., 10:15
comments 19

Sokak álma valósulhat meg végre ezzel. Az ellátás teljes körű, lehet aludni az ágyakban, felzabálni a húsgombócokat és szórakozni a berendezett enteriőrökkel. Sőt, még talán a szokatlanabb látogatási módokat is ki lehet majd próbálni végre.

Mindez persze egy reklámfogás, amit a világot meghódító szállásfoglaló oldal, az Airbnb hozott össze, társulva a svéd bútorcéggel. Egyetlen éjszakára, augusztus 31-ére. Sajnos Sydneyben.

Csináltak hozzá hirdetést is, kiemelve, hogy a szoba közel van a reptérhez, mindez ráadásul csak 12 ausztrál dollárért vihető egy éjszakára.

Összesen három szerencsést fognak kiválasztani a jelentkezők közül, ők a rusztikus, a belvárosi és a modern dizájnú szobákat kapják majd meg az IKEA berendezett bútorterében.

A jelentkezőknek bele kell abba is egyezniük, hogy bizony nem lesznek végig egyedül, az este egy pontján persze mivel reklámról van szó, újságírók is rájuk nézhetnek majd.

Az alapötletet feldolgozó jelenet lement már amúgy a hihetetlenül kegyetlen (500) days of Summer című filmben is páréve:

(Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.