A kormányt tényleg csak a keresztény halottak érdeklik?

politika
2014 augusztus 27., 15:05
comments 199

Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi volt az RTL Híradójának első fél órájában. Igazi ínyencként én már csak a fél hétkor kezdődő politikai blokkra kapcsoltam oda.

Nem.
Kellett.
Csalódnom.

Ma Püspökladány fideszes alpolgármesterével, Kiss Zsigmonddal kezdtek, aki ezen a videón egészen meggyőzően támasztotta egy sátor tartórúdját:

A riportból megtudhattuk, hogy Kiss Zsigmond állítólag nem először ivott életében! Kiss maga azzal védekezett, hogy nem veszekedett, nem vert meg senkit,

csak fogott egy vasat és állt.

A következő főszereplő Bálint Antónia volt, aki, és most kapaszkodjanak meg erősen valamibe

korábban aktmodell volt!!4!

Meg egy elítélt bűnöző felesége is. Vajon ez az erkölcsiség belefér-e a keresztény(!!!)demokraták világképébe, érdeklődött a Híradó, amire azt a választ kapták a XIII. kerületi Fidesz-KDNP-től, hogy Bálint Antóniának

„nem kell meggyőznie senkit arról, hogy erkölcsös életet él”.

Ezután következett a hetedik kerület, ahol szegény egyesült ellenzék még azt se tudja, hogy ki ellen kell harcba szállniuk. A helyi Fideszben vita volt arról, hogy a polgármester Vattamán Zsolt, vagy a parlamenti választást elbukó Rónaszékiné legyen-e a jelölt. Mit vita, teljes döntésképtelenség! Annyira, hogy délután még maga Rónaszékiné se tudta, hogy ki a jelölt. Aztán Kósa Lajos pártigazgató eldöntötte, hogy Vattamán.

A bemelegítés után pedig jött a kiütés:

Halott nők és gyermekek képét posztolta a Facebookon Rétvári Bence,

csapott le tegnapi posztunkra a Híradó. És ha ez nem volna elég, Rétvári, és korábban Orbán Viktor is kizárólag a keresztényekért aggódtak Irakban. Rétvári még kamerába is mondta, hogy az IS (korábban ISIS) öt áldozatából négy keresztény, amit aztán Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő cáfolt, hiszen valójában az IS elsősorban siítákat gyilkol, alapvetően pedig bárkit, aki nem ért velük mindenben egyet. A szitut a kormányszóvivő próbálta menteni azzal, hogy a segélyből, amit a kormány Irakba küldött, kapnak a jezidek és "a mohamedánok" is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.