Nem olcsó az utazgatás az első világháborús eseményekre

Történelem
2014 augusztus 29., 14:47

Olyan kevés szó esett eddig az első világháború évfordulójára felállított Centenáriumi Emlékbizottságról, amit a kormány hozott létre, pedig működik, pénzt oszt. Nem is keveset, egymilliárdos keretet költhetnek a megemlékezésekre. Az elnök Navracsics Tibor, a tagok között ott van Schmitt Mária, Rétvári Bence is. A program lebonyolításával a Schmitt Mária vezette XX. Század Intézetet bizták meg.

Volt egy kis döccenő, mert a pályázatok elbírálását áprilisban fel kellett függeszteni „a rendkívül nagy számban beérkező pályázatok támogatására rendelkezésre bocsátott forrás átmeneti kimerülése miatt”. Azért így sem állnak rosszul, az eddig nyertesek listáját itt lehet letölteni.

Nagyon sok első világháborús emlékművet fognak felújítani szerte az országban, ezeken nem mennénk végig egyesével, de íme a legnagyobb támogatást kapó projektek listája:

  • Nemzetközi megjelenés az I. világháború centenáriuma alkalmából (Külügyminisztérium) - 42,5 millió forint
  • I. világháborús hagyományőrző huszáregység felállítása (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesülete) - 20,8 millió
  • Lélek a háborúban (Petőfi Irodalmi Múzeum) - 20 millió
  • Fegyverek közt hallgatnak a múzsák (100 éve tört ki az I. világháború – 100 éve zárták be az Operaházat (Operaház) - 18,5 millió

A címlapos kép a Fortepanról van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.