A NATO egy lándzsahegyet vet be Putyin ellen

háború
2014 szeptember 01., 10:02
comments 89

Az Ukrajna elleni agresszív orosz fellépés miatt a jövőben az eddiginél szemmel láthatóbb lesz a NATO jelenléte a keleti tagországokban – mondta Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

A csütörtök-pénteki walesi NATO-csúcson döntést hoznak majd arról, hogy jelentősen megnövelik a NATO ma is létező reagáló erőinek a védelmi képességeit, radikálisan lerövidítik annak riasztási idejét. Rasmussen a NATO „lándzsahegyének” nevezte a kifejlesztendő, több ezer fős erőt, aminek különböző tagországokhoz tartozó katonái egymást rendszeresen váltva tartózkodnak majd a keleti tagállamokban. A NATO készültségi akciótervének megvalósításához valahogy az összes szövetséges tagállam hozzájárul majd, de nem feltétlenül mindegyikük küld csapatokat a megerősítendő gyorsreagálású erőbe.

Eközben Angela Merkel Berlinben arról beszélt, hogy az ukrán válságban követett orosz politika fényében helyes lépés, hogy az Európai Unió újabb szankciókat dolgoz ki Moszkva ellen. A német kancellár szerint az Oroszország elleni büntetőintézkedések a német gazdaságot is sújtják, de „az ideiglenesen jelentkező hátrányoknál” sokkal nagyobb veszélyt okozna válasz nélkül hagyni az orosz politikát. A reakció elmaradása azt jelentené, hogy „következmények nélkül meg lehet változtatni az európai határokat, és katonai erővel rá lehet rontani más országokra”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.