Suchman szétverte az MSZP aláírásgyűjtő pultját

POLITIKA
2014 szeptember 02., 12:16
comments 24

Suchman tavaly mondott le Marcaliban a helyi MSZP vezetéséről, most mégis a saját párttársai ellen fordult. Pénteken, mikor a helyi szocialista Harján Dávid a támogató aláírásokat gyűjtötte a piac előtt, odalépett hozzá Suchman, és azt kérdezte, hogy

"Mit keresel az én városomban?"

Majd egyszerűen ráborította a kitelepülő pultot Harjánra, írja az index. Suchman erre azt üvöltötte, hogy

Három percet adok!

Majd Harján barátnőjét próbálta megütni. Ezután tettek feljelentést a rendőrségen Suchman ellen. Az index megkereste az egykori minisztert, aki szerint nem történt ilyen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.