Armstrong minek bajlódott annyit a doppinggal, amikor a biciklivel kellett volna inkább csalnia

sport
2014 szeptember 04., 14:41
comments 127

Ryder Hesjedalra mérgesnek lesznek azok, aki elektromotorral gyorsítják magukat a kerékpárversenyeken. Hesjedal a spanyol körverseny, a Vuelta hetedik szakaszán lépett meg társaival a mezőnytől, de egy kanyarban kisodródott, és elesett. Komolyabb baja nem lett, mármint fizikailag, de a biciklije kereke ugyanúgy pörgött tovább az aszfalton, mintha még a nyeregében lenne a kanadai. Hesjedal kétségbeesetten kapkodott a bicikli útán, de nem tudta elkapni az önálló életre kelt bringát, amin ráadásul mintha a kísérő motoros is átment volna.

Nehéz jobb magyarázatot találni az önmagától eszeveszetten pörgő kerékre a régi gyanúnál, miszerint többen a vázba épített elektromotorral javítják a sebességüket. Ez a gyanú felmerült már 2010-ben is, amikor Cancellara bütykölt valamit a kormányán a Tour de France-on. A szervezők bejelentették, hogy röntgennel ellenőrzik majd a bicikliket, de a Cyclingweekly megjegyezése szerint soha senkit nem kaptak még el.

Hesjedalon a szakma röhög. A Cyclingweekly belinkelte a korábbi profi bringás, ma már csapatfőnök Jonathan Vaughters twittjét, aki az elektromos prosztatamasszírozójára gyanakszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.