Minél többet lógunk a Facebookon, annál kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben

meghökkentő tudomány
2014 szeptember 05., 14:57
comments 12

Egy egy hete publikált kutatás szerint szoros összefüggés van aközött, hogy mennyit töltünk közösségi oldalakon és hogy hogyan érezzük magunkat úgy általában a világban.

Hasonló kutatások már korábban is készültek, hasonló eredménnyel. Ami most fontosabbá teszi ezt az eredményt, az az, hogy ez az első eset, amikor országos minta alapján, sok megkérdezettel készült el egy kutatás. Olaszországban közel 50 ezer embert kérdeztek meg a felmérés során 2010 és 2011 között.

Fabioa Sabatini (Sapienza Egyetem) és Francesco Sarracino (STATEC, Luxemburg) felmérése kifejezetten a megkérdezettek személyes jóllétére koncentrált, közben azonban burkoltabban feltettek kérdéseket a közösségi média-használati szokásokról is.

A kiértékelések során pedig erős korreláció mutatkozott a személyes jólérzés és a közösségi média használata között. A két olasz statisztikus ugyan nem akart túl hamar következtetéseket levonni, de volt pár annyira egyértelmű minta, amit végül kiemeltek.

Az például kiderült, hogy a személyes interakciók (odakinn, a valóságban) és általában a bizalom az emberekben pozitív irányban erősen korrelálnak a személyes jóérzéssel. Azaz ha megbízol az emberekben és sokszor beszélgetsz velük a világban, akkor jó eséllyel jobbra értékeled a személyes jóérzésedet.

Viszont az online interakciók nem szemtől szembe történnek, ez pedig befolyásolja a bizalom kialakulását is. És ez a bizalomhiány befolyásolhatja valószínűleg leginkább a személyes elégedettségérzés szintjét.

Sabatini és Sarracino külön kiemelte a szerepét az online felületeken tapasztalható diszkriminációnak és gyűlöletbeszédnek, ami nagyon mélyen alááshatja a bizalmat az emberek iránt, és árthat a személyes elégedettségi szintnek is. Az olasz kutatók szerint az erősebb moderálás sokat segíthetne azon, hogy azok, akik sokat lógnak Facebookon, jobban érezzék magukat. (TechnologyReview)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.