A teljes hazai finnugor akadémiai közösség kiakadt az észt nagykövetség bezárásán

politika
2014 szeptember 10., 03:42
comments 100

Nyár közepén jelentette be a magyar kormány, hogy bezár az észtországi magyar nagykövetség. Ezzel együtt közölték azt is, hogy viszont követségeket nyitunk Mongóliában és Ecuadorban. Válaszul az ilyenkor szokott megoldással élve az észt kormány is jelezte, hogy bezárja budapesti nagykövetségét.

A döntés óta eltelt két hónap, és a jelek szerint az egyetemeken beálló nyári szünet megnehezítette a közös tiltakozást, most azonban nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket sokan:

"Mi, az alulírott, Észtországgal hagyományosan szoros, sokrétű és kiterjedt kapcsolatot tartó intézmények, szervezetek és magánemberek, ez év júliusában megdöbbenéssel értesültünk a magyar kormánynak a tallinni magyar nagykövetség bezárásáról hozott döntéséről, valamint az ezután értelemszerűen bekövetkezett észt válaszlépésről.

Úgy véljük, a magyar diplomáciának a népünk és kultúránk iránt mindig kitüntetett figyelmet tanúsító, EU- és NATO-tag Észtországtól való elfordulása az észt félre nézve bántó, magyar szempontból pedig átgondolatlan lépés volt, mely sem rövid, sem hosszú távon nem szolgálja a javunkat, és nem öregbíti jóhírünket a világban. Magyarország, Finnország és Észtország, e három finnugor nyelvű állam, közösen visel felelősséget a kis finnugor népek támogatásában; a nagykövetségek hiánya ezt a munkát is megnehezíti.

A legutóbbi hírek szerint a kormány erősíteni tervezi a magyar–észt nyelvi és kulturális együttműködést, de ez az örvendetes fejlemény a júliusi diplomáciai döntések fájdalmas következményeit legfeljebb csak enyhíteni tudja, semlegesíteni nem. Ezért ezúton is szeretnénk kifejezni abbéli reményünket, hogy mindössze múló, átmeneti intézkedésről van szó, melynek felülvizsgálatára az illetékesek belátható időn belül sort fognak keríteni.

Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, Pozsony
Debreceni Egyetem Finnugor Tanszéke
Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszéke
É. Kiss Katalin akadémikus
Honti László akadémikus
H. Varga Márta egyetemi docens
Jávorszky Béla volt helsinki és tallinni nagykövet
József Attila Kör
Kalevala Baráti Kör elnöksége
Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, Nyitra
Magyar–Észt Társaság
Magyar–Finn Társaság
Magyar Fordítóház Alapítvány Észt–Magyar Műhelye
Magyar Írószövetség elnöksége
MTA Nyelvtudományi Intézete Nyelvtörténeti és Finnugor Osztályának Finnugor Kutatócsoportja
Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
Numi Tórem Alapítvány
Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor és Magyar Nyelvtörténeti Szemináriuma
Polar Alapítvány
Pusztay János egyetemi tanár
Reguly Társaság
Sirató Ildikó PhD., színház- és irodalomtörténész
Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszéke
Voigt Vilmos professor emeritus, a tartui egyetem díszdoktora"

A követség bezárásáról mi is megkérdeztük a külügyminisztériumot, válaszukban azt írták, hogy

A kormányzat folyamatosan, az aktuális külpolitikai vagy külgazdasági érdekek mentén, felelősen vizsgálja, az esetleges módosítások szükségességét, így a Tallinnban működő magyar külképviselet bezárása kapcsán a döntés meghozatalakor külgazdasági, külkereskedelmi, külpolitikai és kulturális diplomáciai szempontosak is figyelembe vett.

Az 1999 előtti állapot újjáalakításával - a Helsinki nagykövet volt Észtországban akkreditálva - a kapcsolattartás, együttműködés továbbra is megoldott, így a gazdasági kapcsolatok volumenéhez, intenzitásához, és az ott élő magyarok létszámához illeszkedő külképviseleti hálózat kialakítására kerülhet sor. Nemzetközi példák mutatják, hogy számos más ország is ezt az utat járja, például Románia, Szerbia és Szlovákia nagykövetei is Helsinkiből vannak ide akkreditálva.

Észtország elmúlt 25 évének sikereiről pedig éppen nemrég volt egy hosszabb írásunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.