Az MTVA szerint ők már készen kapták Koncz Zsuzsa megvágott koncertjét

Média
2014 szeptember 10., 19:27
comments 71

Szerdán repült rá a média a hírre, amit Bródy János indított útjára: a köztelevízió úgy adta le Koncz Zsuzsa koncertjét, hogy kicenzúrázták belőle az áthallásos részleteket. Az MTVA most reagált a vádakra, és közleményükben azt állítják, ők semmit nem vágtak ki, az anyagot készen kapták:

Valótlan hír jelent meg ma a médiában, azt állítva, hogy a közmédia kivágott dalokat Koncz Zsuzsa tízedik, Aréna-beli nagykoncertjének televíziós változatából. Ezzel szemben a valóság az, hogy a felvételek előtt lefolytatott egyeztetéseken az MTVA szerkesztői kétszer 52 perces műsort kértek az alkotóktól, akik ezt el is fogadták.
Koncz Zsuzsa – ahogy előző koncertjei alkalmával is – saját stábjával közösen döntött arról, hogy mi kerüljön ebbe a kétszer 52 percbe, és ők maguk rakták össze a televíziós koncertet az eredetileg közel két és félórás felvételből.

Az adáskész változatot az MTVA így készen kapta az alkotóktól. Ebben az MTVA szerkesztői nem kértek módosítást. A két részletben ­– augusztus végén és szeptember ­ elején – leadott koncert nagy sikert hozott, a maga műfajában nézettségi rekordot döntött: összesen 350 ezren nézték végig.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.