Az államtól 4,9 milliárd(!) forintot követelő rejtélyes, ismeretlen kisegyház is nyert Strasbourgban

vallás
2014 szeptember 14., 05:19
comments 191

Magyarországról 9 kisegyház fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk, miután az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státuszuktól. Minthogy a bíróság elutasította a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen, az ítélet jogerőre emelkedett, így a kormánynak fizetnie kell. Fél éve van arra, hogy megegyezzen a károsult egyházakkal a kártérítés összegében, különben a strasbourgi bíróság fogja eldönteni, mennyi pénz jár nekik.

A TASZ úgy tudja, hogy az általa képviselt egyházak továbbra is élni akarnak a kártérítési igényeikkel. A perben a TASZ által képviselt 9 egyház összesen 5,1 milliárd forintot kért, de mivel az összegeket a panaszosok több mint egy évvel ezelőtt számolták ki, az azóta eltelt, és a tényleges kifizetésig még eltelő idő miatt valószínűleg még több pénzt fognak kérni.

Pedig az állam már ezt is sokallta. Sőt, a strasbourgi ítélet után az Emmi azt írta, hogy: „Figyelemmel a strasbourgi bírósághoz benyújtott kártérítési kérelmekre, azok jellegéből és mértékéből is megállapítható, hogy az érintetteket itt elsődlegesen üzleti célú haszonszerzés motiválja, és szomorú, hogy ebben – az adófizető magyar emberek megkárosítását célzó tevékenységben.”

Az mindenesetre furcsa, hogy az 5,1 milliárd nagy részét (96 százalékát) egyetlen kisegyház teszi ki: az Út és Erény Közössége Egyház. Ennyit követeltek az egyházak forintban, ha az Út és Erényt nem vesszük bele:

És ennyit, ha igen:

Ez összesen 5,1 milliárd forint, ehhez még hozzájön egyházanként 100 ezer euró (kb. 31,6 millió forint) nem anyagi kártérítés. Így a kormány akár közel 5,4 milliárd forintot is fizethet nekik. Azokkal együtt, akiket nem a TASZ képviselt, így összesen kb. 7 milliárd forintot követelnek az államtól.

Hogy jön össze ennyi?

Két egyház kártérítési igénye kimagaslóan nagy: az Út és Erény után a Magyar Evangéliumi Testvérközösség követeli a legtöbbet, 1,5 milliárd forintot.

A metodista MET – amit nem a TASZ képviselt – 1981-ben lett bejegyezve, és sok szociális intézményben aktív (óvodák, iskolák, idősek otthonai, illetve Budapesten a hajléktalanokat is segítik). A több ezer mélyszegénységben élő gyereken segítő egyházat az az Iványi Gábor vezeti, aki összeadta Orbán Viktort és Lévai Anikót, és megkeresztelte két gyereküket. Arról, hogy a kapcsolata hogy romlott meg a miniszterelnökkel, itt írtunk.

A MET még nem véglegesítette, hogy mekkora összeget szeretnének érvényesíteni, így nem közölnek konkrétumot. Az elszámolás tart, de nehezíti, hogy nagyon bonyolult, mert rengeteg jogcímen jár a MET-nek pénz. (Például egyházi kiegészítő támogatás az intézmények fenntartásához, szja 1 százalékok, pályázatok, amiken nem tudtak elindulni a státusz rendezetlensége miatt, stb.)

A MET követelése azért nagyobb nagyságrendekkel a többi károsult egyháznál, mert hatalmas intézményrendszere, összesen kb. 40 iskola, óvoda, szociális intézmény, hajléktalanszálló, „Fűtött utca”, Családok Átmeneti Otthona, Női szálló. A MET támogatóinak is elég magas a száma, emiatt a felajánlott, de ki nem fizetett 1 százalékok összege is az.

A MET tehát láthatóan jelen van a magyar társadalmi életben és az interneten is.

Nem úgy, mint a háromszor annyit követelő Út és Erény.

Az Út és Erényt is meg akartuk kérdezni, hogy jött össze ekkora összeg, de a honlapjuk szerkesztés alatt áll, a megadott telefonszámuk nem él, és a küldött emailre sem válaszolnak. Az oldal szerint van masszőrjük, jógaoktatójuk és harcművészeti iskolájuk, amiről három éve több videót is feltöltöttek a Youtube-ra:

A Facebookon van három pár fős, hónapok vagy évek óta nem frissült oldaluk, már ha az övék. Ezenkívül az gyakorlatilag semmit sem találni interneten az egyházról, leszámítva az egyházügyi törvénnyel kapcsolatos híreket. A nevük még az Óvárosi Humán Szolgáltató Központnál is feltűnik, de nem derül ki, mi a szerepük a szociális szolgáltatásban. A neve alapján taoista Út és Erény egyébként már a Heti Válasz 2011-es, ötven legkétesebb magyarországi egyházat összegyűjtő listáján is rajta volt.

Úgy tűnik az egyház/vállalkozás nem adja fel: idén márciusban alakult a szintén debreceni Út és Erény Kft., aminek a főtevékenysége szakorvosi járóbeteg-ellátás, de fordításban, tolmácsolásban, oktatásban, sportban, szabadidős és kulturális képzésben is utaznak, illetve testedzési szolgáltatást is nyújtanak. Szóval esélyes, hogy van átfedés a cég és az egyház között.

A TASZ-on keresztül elértük az Út és Erény Közössége Egyházat, de azt üzenték, nem szeretnének nyilatkozni, azt viszont megerősítették, hogy a szociális szolgáltatásaik elvesztéséből adódik a magas összeg, amit egy elfogadott kárszámítási módszerrel számoltak ki. Hogy mit takarnak ezek a szociális szolgáltatások, rejtély.

(A címlapképen a kazahsztáni Zenkov katedrális látható.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.