Az IS le akarja vadászni a pápát

Terrorizmus
2014 szeptember 16., 14:30
comments 51

Egy vatikáni szóvivő szerint Ferenc pápa elutasította az extra biztonsági szolgálatot az albániai útján, pedig Habib al-Szadr, a Vatikán iraki nagykövete azt mondta, az IS (korábban: ISIS) egyértelműen kijelentette, hogy meg akarja ölni a pápát.

photo_camera Fotó: Filippo Monteforte / AFP

A 77 éves vallási vezető vasárnap megy egy napra a muszlim többségű országba. A nagykövet szerint a pápa a novemberi, törökországi látogatásán is veszélyben lesz. Az IS egyébként a szakértők szerint a lefejezős videói és a nyugati terjeszkedése ellenére nem olyan komoly terrorszervezet, mint amilyennek tűnik.

Nemrég Bede Márton is volt extra testőrség nélkül Albániában, erről itt írt. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.