Öt évet kapott a nevelt gyermekét bántalmazó nő

bűnügy
2014 szeptember 16., 11:20
comments 11

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy derekegyházi nőt, aki többször is bántalmazta nevelt gyermekét, életveszélyes sérüléseket is okozva a fiúnak. A bíróság folytatólagosan elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a vádlottat.

A jelenleg 53 éves asszony előbb ideiglenesen, majd gyámként gondoskodott a későbbi sértettről és annak testvéréről. 2010 őszén az akkor 15 esztendős fiúnak érzelmi labilitása és alkalmazkodási nehézségei miatt megromlott a kapcsolata a vádlottal, egyre gyakoribbá váltak köztük a veszekedések, és a nő bántalmazta is nevelt gyermekét.

2010. november 8-án az asszony egy szóváltás után a sértettet a hajánál fogva földre rántotta, és a lábát a fekvő fiú hasára téve legalább kétszer ránehezedett. A 87-89 kilós vádlott közvetlen életveszélyt eredményező bordatöréseket és hasi sérüléseket okozott a 47 kilogrammos sértettnek, akit ezt követően három-négy hétig ápoltak.

Az eset után a vádlott januárban megütötte, majd februárban egy hólapát nyelével kétszer fejbe vágta a fiút, aki ekkor csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A táblabíróság a döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék három év börtönt kiszabó ítéletét. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.