Tizenhat kurd falut foglaltak el az IS terroristái

külföld
2014 szeptember 18., 14:11
comments 38

A magukat Iszlám Állam (IS) néven nevező terroristacsoport tankokkal támogatott harcosai az elmúlt 24 órában foglaltak egy 16 települést, Szíria északi részén, Kobani régióban, közel a török határhoz. Az előrenyomulásuk eredményeként rengeteg ember menekült el otthonából.

A térségben tevékenykedő civil szervezetek beszámolói szerint az összecsapásokban mindkét oldalon voltak áldozatok. A kurd harcosok végül a visszavonulás mellett döntöttek, és kimenekítették a civil lakosságot is a térségből.

Egy helyi kurd képviselő elmondása szerint Kobani régióban már régóta heves harcok mentek az IS és a helyiek között, kurdok pedig a világ minden tájáról érkeznek ide, hogy felvegyék a harcot.

Ahogy a szíriai háború számos frontján, úgy az IS és a kurdok harcában is oda-vissza mennek a hasonló sikerek. A héten korábban éppen a kurdok foglaltak el 14 falut a dzsihádistáktól Szíria egy másik részén.

A kurdok helyzetéről itt írtunk nemrég jóval hosszabban. (TIME, AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.