Már a harmadik videóüzenet érkezett meg az Iszlám Állam egyik túszától

POLITIKA
2014 szeptember 30., 07:21

A brit John Cantlie újságíró 2012 végén esett az akkor még ISIS néven futó Iszlám Állam fogságába. A szervezet azóta már a harmadik videóüzenetét teszi közzé, amiben Cantlie tolmácsolja az iszlamisták gondolatait.

Most Obama szeptember 11-i beszédére válaszolt az Iszlám Állam John Cantlie-n keresztül. Obama ebben a beszédében mutatta be azt a stratégiát, amit az USA Irakban és Szíriában használ az Iszlám Állam fegyveresei ellen. Ennek két fő eleme az amerikai légicsapások, és a régióban lévő amerikai szövetségesek hadseregeinek kiképzése a szárazföldi harcra.

„Ez az egész kiábrándítóan kiszámítható volt. Amerika jó, az Iszlám Állam rossz, és repülőkkel meg szárazföldi harcosok tarkabarka különítményével fogtok legyőzni bennünket. A mi részünkről várjuk a találkozást Obama elnök még épülő hadseregével.”

Ezeket John Cantlie mondja, és a videón nem lásztik erőszak sem, de a túsz az első videóüzenetében nyilvánvalóvá tette, hogy nem a saját, hanem az Iszlám Állam véleményét közli.

Cantlie-t az Iszlám Állam előtt is elrabolta egy szíriai szélsőséges szervezet, de abból a fogságból a Szabad Szíriai Hadsereg segítségével megszökött. Ezután hazatért Nagy-Britanniába, 2012 végén visszament Szíriába ahol nem sokkal később az Iszlám Állam fogságába esett. (BBC)