Tömegverekedés tört ki Pusztaradványon a Rákay Philip által megálmodott tűzgyújtáson

bűnügy
2014 szeptember 30., 09:09
comments 192

Szombaton este gyújtották meg az ország több településén is a Szent Mihály napi tüzeket, ezekről a máglyákról is szól a Rákay Philip által megálmodott Itthon vagy - Magyarország, szeretlek című műsor.

De Pusztaradványt nem kapcsolták az MTV esti műsorában, ott ugyanis épp tömegverekedés volt.

Az Észak-Magyarország szerint a helyiek kétféleképp magyarázzák az eseményeket.

Az első magyarázat

A polgármester lánya a máglyagyújtás tiszteletére rendezett mulatságon felment a színpadra, és azt mondta a mikrofonba, hogy

„Ettetek-ittatok, négerek, ideje hazatakarodni"

Ezt a rendezvényen lévő romák nem vették jó néven, így szóváltás kerekedett.

A verekedés akkor kezdődött, mikor az egyik helyi cigány kisebbségi képviselő a fogadásra a feleségével és a gyerekével együtt érkezett, és nem akarták beengedni a rendezvényterembe. A képviselő ezért elkapta az egyik beléptető a nyakát, és a földre lökte a férfit. Az így kitört tömegbunyónak a kiérkező rendőrök vetettek véget.

A boon.hu beszámolója szerint miután a rendőrök elmentek, a részeg polgármester, aki a verekedés alatt is folyamatosan szidta a cigányokat, elment a verekedés egyik résztvevőjének házához, és a kerítésen túlról szidalmazta. Itt is a rendőrök avatkoztak közbe.

Az Észak-Magyarország egyik olvasója azt mondta, hogy a helybeliek most attól tartanak, hogy a hivatásos vadőrként dolgozó polgármester – aki ellen az év elején eljárás indult lőfegyverrel visszaélés miatt – esetleg most is rendelkezik puskával, és használni is fogja.

A második magyarázat

Tomkó Sándort, a település független polgármesterét csak a kórházban érték utol az Észak-Magyarország munkatársai. Tomkó azért került ide, mert szombaton őt is leteperték és hasba rúgták, pedig nemrég epekő-műtéte volt.

A polgármester verziója szerint sem ő, sem a lánya nem szidalmazta a cigányokat.

„Fogadást adtunk a képviselőknek – volt gulyásleves, malacpörkölt. Elismerem, ittunk, én sem voltam már józan, de addig nem volt semmi gond, míg a fogadáson meg nem jelent az egyik kisebbségi képviselő is a feleségével, gyerekével együtt. A gyerek taknya-nyála egybefolyt, szóltam a férfinek, hogy ez itt mégsem illik, vigye a családját, majd kiléptem a teremből.”

Tomkó azt mondta, hogy kint ekkor már ment a verekedés, és őt is azonnal leteperték a lányával együtt, a vejét pedig egy sörösüveggel vágták fejbe. A polgármester arról is panaszkodott, hogy a verekedésben valaki letépte a nyakából az aranyláncát, ami azóta sem lett meg. Szerinte a verekedés politikai ellenfelei provokálták, akik polgármesteri székére pályáznak. (boon.hu)

Update: Valótlan tényt állítottunk azzal, hogy „Pusztaradványt nem kapcsolták az MTV esti műsorában, ott ugyanis épp tömegverekedés volt”, mivel az Itthon vagy, Magyarország szeretlek című élő műsorfolyam esti adása során nem is állt szándékában a köztévének, hogy Pusztaradványba kapcsoljon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.