2018-ra minden magyar gyerek tud majd úszni

politika
2014 október 02., 12:10
comments 80

A kormány uszodaépítési programjának részeként első körben 23 településen, 3 milliárd forintból épülhetnek uszodák - jelentette be az emberi erőforrások minisztere Putnokon, amikor letették a helyi uszoda alapkövét. Balog Zoltán azt mondta, hogy a ciklus végére nem lesz olyan, magyarországi iskolába járó gyermek, aki ne tudna úszni. Az új uszodák könnyűszerkezetes elemből épülnek, és jó időben szabadtéri medenceként is használhatók. Borsodban Putnokon, Mezőcsáton, Edelényben és Tokajban is lesz uszoda. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.