Norvégia sem akar téli olimpiát rendezni

sport
2014 október 02., 12:16
comments 242

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ritka lépésre ragadtatta el magát, amikor nyilvánosan is kritizálta Norvégia döntését, hogy inkább mégsem indulnak a 2022-es téli olimpia megrendezési jogáért. Döntésük után összesen két város maradt versenyben.

Oslo pályázatát végül gazdasági érvekre mellett a nem kellő társadalmi támogatásra hivatkozva vonták vissza. A miniszterelnök, Erna Solberg szerint egy ekkora projekt széles körű támogatást igényel, és ez most nem volt meg.

Ezután két város, Peking Kínából és a kazah Almaty maradt versenyben.

A NOB megbízott igazgatója, Christophe Dubi arról beszélt, hogy Norvégia komoly lehetőséget hagy így ki, hiszen a NOB 800 millió dolláros befektetése mellett a szponzori jogoktól is elesik a város. Szerintük abban is hibáztak a norvégok, amikor nem küldtek elég magas rangú hivatalnokot vagy kormányzati képviselőt azokra a tárgyalásokra, ahol arról volt szó, hogy milyen feltételekkel lehet olimpiát rendezni.

Mindezek miatt pedig a vezető norvég politikusok nem voltak megfelelően tájékoztatva a NOB szerint, és féligazságok és ténybeli pontatlanságok ismeretében dönthettek. Ez pedig a korrupciós botrányairól is ismert nemzetközi szervezet atyáskodó vezetője szerint sanyarú egy olyan ország esetében, amelyiknek ennyi nagyszerű sportolója van és ahol olyan sok rajongója él a téli sportoknak.

Ezzel pedig Oslo egy nagyszerű lehetőségről marad el, amivel a jövőbe fektethetett volna

- hangzott még az elmarasztalás.

A norvég lap újságírója, Frithjof Jacobsen minderre annyira felháborodottan válaszolt, hogy azt még a Financial Times cikke is idézte:

Norvégia nemet mondott azokra a felfuvalkodott, nevetséges, drága, ellenszenves találkozókra, amivé a NOB működése vált. (...) Az olimpiák még mindig gyönyörű események, de azok akik ezt birtokolják, a zsigereikig rohadtak. 

Egy szerdai újságcikk szerint amúgy a NOB hétezer oldalas (!) követelménylistát állított a játékok megszervezéséhez, ebben többek között szerepelt a NOB elöljáróinak egy találkozó a norvég királlyal a megnyitó előtt, és egy koktélparti utána, aminek költségeit a királyi család állta volna. 

A NOB emellett teljes kontrollt kért Oslo összes hirdetési felülete fölött az olimpia ideje alatt, külön sáv biztosítását az utakon a NOB delegáltaknak.

Az országban mind a kormányzó konzervatívok, mind a legnagyobb ellenzéki Munkáspárt tagjai megosztottak voltak a játékokkal kapcsolatban. Ennek ellenére a visszavonása a pályázatnak most mégis meglepetésként jött.

A NOB számára egyre komolyabb gondot okoz, hogy pályázókat találjon az egyre költségesebbé vált olimpiák megrendezésére. A 2022-es olimpia különösen elátkozott esemény, Krakkó, Stockholm és Lviv már visszavonta a pályázatát, Németországban és Svájcban pedig úgy döntöttek, hogy inkább nem is pályáznak.

Ezzel amúgy gyakorlatilag biztossá vált, hogy Peking kaphatja meg a rendezési jogot, mivel a kazah Almaty egyszerűen nem áll készen egy hasonló mértékű esemény megrendezésére. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.