Navracsics nem lehet oktatási biztos az Európai Unióban

politika
2014 október 06., 14:05
comments 725

A személyét elfogadta az Európai Parlament, a portfólióját nem. Ha ezt előre tudja, akkor nem biztos, hogy "megtagadja Orbán Viktort", hogy kedvére tegyen az európai politikusoknak.

Az EP a meghallgatások végén egyetlen szavazással dönt a teljes biztosi stábról, viszont a meghallgatások utáni bizottsági ítéleteket Junckernek figyelembe kell vennie, amikor a végső biztosi listát odaadja nekik szavazásra.

Navracsics esetében a bizottság koordinátorai (a frakciók szakértő képviselői) nem tudtak dönteni, hogy alkalmas-e a jelölt. Ezért kellett a meghallgatás után írásbeli kérdésekre is válaszolnia. Ám e válaszok után sem volt konszenzus, és ezért a bizottságban szavazásra tettek fel két kérdést: alkalmas-e biztosnak és az adott portfolióra alkalmas-e.

Itt az jött ki, hogy általában biztosnak alkalmas, de a portfólióra nem.

A szavazás titkos volt ugyan, de egyértelműen kiderült Jávor Benedek EP-képviselő szerint (PM) hogy a néppárt mindkét ügyben támogatta Navracsicsot, viszont a liberálisok, a zöldek, a kommunisták és az euroszkeptikusok egyikben sem, míg a konzervatívok és a szocialisták szétszavaztak, nem voltak egységesek ezek a frakciók.

Hogy a portfólióra nem alkalmas, de biztosnak igen, abból az következik, hogy Junckernek újra kell osztani helyeket. A helyzet hasonló mint Kovács László esetében volt 2004-ben: energetikára alkalmatlannak találták, de személyében alkalmasnak, így lapta az adóügyeket végül.

Ám lehetséges az a változat is, hogy a magyar kormány visszavonja Navracsicsot, és új embert jelölt erre a portfolióra, akkor nem kell átkavarni a területeket. Ezt azonban Juncker nem kérheti Budapesttől, hiszen Navracsics személyében alkalmasnak találtatott.

Szintén lehetséges, hogy Juncker gyengíti Navracsics portfolióját, elveszi tőle például az állampolgári ügyeket.

Az biztos, hogy Junckernek vagy a magyar kormánynak most valamit lépnie kell. Három nap múlva fejeződnek meg a meghallgatások, akkor látszódik majd, hogy milyen mozgástere van Junckernek, kik akadtak még fenn a meghallgatásokon.

A Magyarországról korábban kritikus jelentést készítő Rui Tavares egyértelműen örül az oktatási bizottság döntésének:

Ezzel szemben Deutsch Tamás szerint például óriási győzelemnek vagyunk tanúi.

Egy Brüsszelben dolgozó amerikai újságíró szerint Navracsics elgáncsolása összefüggésben lehet a szlovén jelölttel.

Ő nagyon gyengén teljesített a meghallgatásán, így emiatt is nagyon valószínű volt, hogy át kell rendezni az eredetileg tervezett bizottsági helyeket. Az a meghallgatás, ahol ez kiderült nagyjából egy időben volt a navracsicsos szavazással, kicsit előtte. Így viszont az oktatási bizottság egyes tagjai úgy érezhették, ha már úgyis felborul az eredetileg tervezett leosztás, akkor miért ne büntessék meg nyilvánosan Magyarországot és a magyar jelöltet.

Navracsics megbuktatása egyébként valószínűleg sokkal kevésbé van összefüggésben a meghallgatásán nyújtott teljesítményével, mint azzal, hogy Brüsszelben az illiberálisozás és civil szervezetek kormányzati és rendőri vegzálása miatt megint megint szívatóágon van Magyarország.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.