Az amerikai ügyvivő kiállt az Ökotárs Alapítvány vezetője mellett

POLITIKA
2014 október 09., 17:04
comments 181

A USAID, az amerikai kormány nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó szervezete 1997 óta évente publikálja a Civil Szervezetek Fenntarthatósági Mutatóját. Az idei jelentést közös sajtótájékoztatón mutatta be Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója és M. André Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Az Ökotárs Alapítvány készítette a jelentés Magyarországra vonatkozó részét. A helyzet pikantériáját természetesen az adta, hogy a kormány a Norvég Civil Alap miatt idén megtámadta az Ökotárs Alapítványt.

Bár az aktuálpolitikától mind Móra Veronika, mind André Goodfriend, tartózkodott, maga a tény csakis politikai üzenetként értékelhető, hogy egy júliusban publikált jelentést sajtónyilvánosan mutattak be, pár héttel a KEHI-vizsgálatok és a rendőrségi akciók után. Nem csak én gondoltam így, hiszen a terem csordultig megtelt újságírókkal, pedig a szóban forgó riport egy szűk szakma számára érdekes csupán.

A főszereplők röviden ismertették a jelentés módszertanát és legfontosabb megállapításait, majd kérdésekre is válaszoltak. Itt is érezhető volt, hogy az esemény szimbolikus üzenet a magyar kormány felé: a legmagasabb beosztású, Magyarországon tartózkodó, amerikai diplomata demonstratíve kiállt a rendőrségi vegzálásnak kitett alapítványi igazgató mellett. Móra Veronika éreztette is a hallgatósággal, hogy az esemény arról is szól, hogy

„a magyar civil szektor jóval többről szól, mint pusztán a Norvég Civil Alap.”

Az amerikai ügyvivő hangsúlyozta, hogy hazájában minden fontos pozitív változás a civil szektorból érkezett, és a civilek aktív részvétele nélkül a demokrácia alapjai kérdőjeleződnek meg.

„A választások nagyon fontosak egy demokráciában, de a demokrácia nap nap utáni megújulása a civileknek köszönhető.”

André Goodfriend Obama elnök Magyarországot Egyiptom és Azerbajdzsán mellett emlegető beszédéről is szólt, szerinte hetente konzultálnak a Magyar Külügyminisztériummal, és tényeken alapuló párbeszédet folytatnak „egy fontos szövetségessel.” Hozzátette, hogy

„mi nem kérdőjelezzük meg a törvények betartását. Azonban a civil szektor megfélemlítése elfogadhatatlan.”

Amúgy a jelentésből kiderül, hogy a magyar civil szektor fenntarthatósága már 2013-ban is eléggé kétségesnek tűnt. Móra Veronika szerint a civil szektor problémái sokrétűek, és egyszerre külső és belső okok vezetnek a gyenge teljesítményhez. A legfontosabb okoknak a bürokrácia nehézkességét, az alacsony társadalmi beágyazottságot, a szűkös – és egyre szűkülő forrásokat -, a civil szervezetek közötti kooperáció alacsony fokát és a civilek szervezetlen PR és médiatevékenységét nevezte meg. Az igazgató szerint azonban

a kormányzati központosítás is a civilek ellen dolgozik.

Példaként az iskolákban működő szervezeteket említette. Ahol régebben elég volt megállapodni az igazgatóval egy-egy, tanóra keretében megtartott képzésről, ott most a KLIK jóváhagyására van szükség.

ökotárs jelentés

A kelet-közép-európai országok közül egyedül Szlovénia kapott rosszabb pontszámot, és bár Magyarország 1998-ban még a régió legjobban szereplő országa volt, tizenöt évnyi folyamatos süllyedés után mára ebben is sereghajtókká váltunk. És az idei események majd csak a jövő évi jelentésbe kerülnek bele.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.