Balog Zoltán minisztériuma a kormányülés kiemelt témája

POLITIKA
2014 október 14., 05:49
comments 118

A Népszabadság információi szerint

„EMMI-nap lesz a keddi kormányülésen”

a kormánytagok a Balog Zoltán tárcájához tartozó szakterületeket tekintik majd át. Beszélnek majd a magyar nemzeti felzárkóztatási stratégiáról, az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájáról, a köznevelés-fejlesztési stratégiáról, a végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú programról és a szociális ellátórendszer átalakításáról is.

A Népszabadság forrásai szerint Orbán legfőbb célja a szociális kiadások csökkentése és a támogatási rendszer átalakítása úgy, hogy az államnak minél kevesebbet kelljen költenie azokra, akik nem dolgoznak.

A Népszabadság forrásai szerint az is felmerült, hogy minden segélyt megszüntetnek, a támogatásokat feltételekhez kötik, sőt még a GYES-t is átnevezik, abban ugyanis az S szintén segélyt jelent.

A kormány gyermekétkeztetés terén is haladna, szeretnél elérni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek se éhezzenek hétvégén sem.

Az EMMI szakterületeihez kapcsolódó programok felelősei már hétfőn meglátogatták Orbánt a keddi kormányülésre készülve, járt a miniszterelnöknél Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár és Hoppál Péter kulturális államtitkár is, de az egészségügyért felelős Zombor Gábor a Népszabadság hétfői lapzártájáig nem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.