Norvégiában a nőknek is bevezetik a sorkatonaságot

hadsereg
2014 október 14., 13:29
comments 285

Így döntött a mai ülésén az oslói parlament. A törvénymódosítás 2015. január 1-én lép életbe, a norvég nők 2016 nyarán kapják meg az első behívókat. Norvégia az első európai állam és az első NATO-tagország, ami ilyen intézkedést hozott.

A norvégok évtizedek óta különös súlyt helyeznek a nemek egyenjogúságára. Egy 2008-as törvény szerint a nők aránya a társaságok és kereskedelmi szervezetek vezetésében nem lehet alacsonyabb 40 százaléknál. Ugyanez vonatkozik a különféle társadalmi intézményekre és politikai pártokra is.

photo_camera Norvég katona 2013 decemberén (Fotó: AFP / Norwegian Armed Forces / Lars Magne Hovtun)

Norvégiában 18 éves kortól sorozzák be a fiatalokat. Attól függetlenül, hogy a lányoknak eddig nem volt kötelező a katonai szolgálat, sokan közülük önként jelentkeztek a hadseregbe. Így például az idén behívott 8 ezer sorköteles fiatal 12,5 százaléka nő. A katonai szolgálat időtartama törvény szerint 19 hónap, de a valóságban ritkán haladja meg az egy évet. Ráadásul a behívottak kb. fele a Nemzeti Gárdához kerül, ahol a katonai szolgálat csak 7 hónap, de azt is több rövidebb időszakra aprózzák fel.

A védelmi minisztérium közleménye szerint a hadsereg létszáma a törvénymódosítással nem változik, az intézkedés célja az, hogy növeljék a nők arányát. A nőkre is kiterjedő sorkötelezettség lehetővé teszi, hogy a legjobb és legmotiváltabb újoncokat hívják be – mondta Ine Eriksen Söreide, a norvég védelmi miniszter. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.