A választási rendszer átalakítása nélkül többsége sem lenne a Fidesznek Budapesten

POLITIKA
2014 október 21., 10:42
comments 104

A Ténytár szedte össze hétfőn, hogy hogyan alakult volna a Fővárosi Közgyűlés összetétele, ha a Fidesz nem forgatta volna teljesen fel a választási rendszert.

Az új rendszer azt eredményezte, hogy az új közgyűlésben húsz fideszes képviselő mellett az ellenzékiek és a civilek összesen tizenhárom tagot delegálhatnak.

A blog elemzése szerint a kulcskérdés az volt, hogy sikerül-e kellően többségi irányba tolni a választási rendszert, mivel egy arányos választási rendszerben több nagyvárosban kikaphattak volna ez. A Ténytár szerint ez különösen igaz Budapestre, ahol a 2010-es rendszerrel akár egy baloldali többség is elképzelhető lett volna a közgyűlésben.

A mostani eredményeket a 2010-ben még érvényben lévő szabályozásra rávetítve azt kapták, hogy az átalakítás nélkül nem lett volna többsége a Fidesznek, és azt csak valamelyik másik párttal együttműködve szerezhette volna meg.

De még jobban kijön az eltérés, ha a 2010-es eredményeket vetítjük rá az új rendszerre. Akkor a Fidesz a szavazatok 50 százalékával 17 helyet kapott a 33 fős közgyűlésből. Az új szabályozás akkor 25 mandátumot jelentett volna nekik, azaz a mandátumok 75 százalékát.

A Ténytár szerint a módosított választási törvény így egyszerűen sérti az alaptörvényt, mivel nem közvetlen és nem egyenlő.

A fővárosi választási rendszerről és a felmerült komoly aggályokról itt írtunk hosszabban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.