Megtalálták a szex eddigi legrégebbi evolúciós nyomát, 385 millió évről ezelőttről

meghökkentő tudomány
2014 október 21., 05:21
comments 41

A páncélos őshalak (placodermik) rég kihalt osztályába tartozó rég kihalt őshal, az Antiarchi-halak lettek a legismertebb élőlények, amikről sikerült bebizonyítani, hogy szexeltek. Mintegy 385 millió évvel ezelőtt, legalábbis a Nature-ben megjelent tanulmány szerint.

John Long paleontológus elmondása szerint ráadásul oldalazva, táncszerű mozgásokkal. Hiába voltak képesek erre, az utánuk következő gerincesek sokáig nem követték a példájukat, és ők nem kaptak rá a belső megtermékenyítésre. Azaz hiába működött már a szex az őshalak között, utódaik feladták mindezt, és visszatértek az íváshoz. Újabb évmillióknak kellett eltelniük, mire megint olyan fajok alakultak ki, akik már rendelkeztek nemzőszervekkel, hogy felelevenítsék ükük-halszüleik szokásait.

photo_camera Halszex a gyakorlatban (Brian Choo, Flinders University)

A mostani felfedezés alaposan felülírhatja mindazt, amit a szex evolúciós történetéről eddig tudni lehetett. Ráadásul az egészet egy véletlen inspirálta. Tavaly Észtországban Long kapott egy doboznyi őshalcsontot, ezek között akadt egy különös formájú darabra. Bár egész életében őshalakkal foglalkozott, ezzel mégsem tudott mit kezdeni. Vizsgálódások után jött rá, hogy egy nemzőszervet talált, egyben eddigi ismereteink alapján a bolygónk legöregebb nemzőszervét. A találatot utána több másik mintával is megerősítette. A barázdált szerveken keresztül juthatott a halsperma a hímből a nősténybe.

Mindez idáig nem volt olyan elmélet, ami azt feltételezte volna, hogy a belsőről a külső megtermékenyítésre való átállás evolúciós szempontból lehetséges volna. Az őshalakat pedig idáig evolúciós zsákutcának gondolták, de most ezt is újra kell gondolni e kutatás fényében. Közelebb állnak hozzánk, mint eddig gondoltuk volna. (pbs.org)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.