Ferenc pápa kikelt az életfogytiglani börtönbüntetés ellen

jog
2014 október 23., 15:16
comments 83

A katolikus egyház vezetője a halálbüntetés és az életfogytiglani börtönbüntetés eltörlését, valamint a börtönkörülmények javítását szorgalmazta Ferenc pápa csütörtökön a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagjait fogadva a Vatikánban.

Az egyházfő a halálbüntetés eltörlését szorgalmazta, legyen ez akár jogerős ítélet vagy bírósági tárgyalás és ítélet nélküli kivégzés. Ferenc pápa hozzátette, hogy az életfogytiglani börtönbüntetés sem más, mint rejtett halálos ítélet.

"Ez idáig nem bizonyítható még a legsúlyosabb büntetés, mint például a halálbüntetés hatékonysága sem"

- jelentette ki a pápa. 

A pápa szerint az igazságszolgáltatás nem bosszúállás. Ferenc pápa megjegyezte, a modern társadalomból sem hiányzik a bosszúállás vágya, és egyre kevesebbet hallani arról, hogy a börtönt a büntetés másfajta letöltésével helyettesítsék.

A bírák kerüljék a bosszút és a populista büntetőjogi intézkedéseket, mondta a pápa az igazságügy képviselőihez intézett beszédében. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi évtizedekben elterjedt az a meggyőződés, hogy a büntetőjog a legkülönbözőbb társadalmi problémákra adhat megoldást, ezek megoldására azonban egy másfajta szociális, gazdasági, politika és társadalmi befogadás szükséges.

A pápa figyelmeztetett arra is, hogy a halálbüntetés esetében is fennáll a bírói tévedés lehetősége, vagy önkényuralmi rendszerek a politikai máskéntgondolkodók megbüntetésére, vallási és kulturális kisebbségek üldözésére használják azt.

Ferenc pápa a börtönkörülmények javítását is sürgette az emberi méltóság tiszteletben tartásával. Kínzásnak nevezte a maximális biztonságú börtönökben való büntetést is. És elmondta, hogy gyerekeket és öregeket nem szabad börtönre ítélni.

Az egyházfő egyben felszólított minden keresztényt és jóakaratú embert, hogy küzdjön a halálbüntetés eltörléséért és a börtönkörülmények javításáért a szabadságuktól megfosztott személyek emberi méltóságának tiszteletben tartása jegyében.

Az igazságszolgáltatás különböző témáit érintve Ferenc pápa súlyos bűncselekménynek nevezte a korrupciót, hangsúlyozva, hogy nem csak a kis halakat kell büntetni, hanem elsősorban a nagy halakat kell elfogni. Az emberkereskedelmet és a szegénységet az emberiségellenes bűncselekménynek nevezte.

Az egyházfő kijelentette, a politikai vezetők bűnrészesek abban, hogy milliók élnek a szegénység csapdájában.

A tényleges életfogytiglani börtönbüntetést Európában csak Magyarországon, Angliában és Svájcban alkalmazzák. A kérdésről többet itt írtunk.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.