Osztrák vasutasok mentették ki a MÁV által birkaként bevagonírozott magyarokat

közlekedés
2014 október 23., 12:20
comments 268

Amióta szabadon lehet utazgatni jobbra-balra a világban, nemes népszokássá vált, hogy nagy nemzeti ünnepeinket valamelyik szomszédos, lehetőleg ex-ellenséges országban töltjük, ahol nyitva vannak a boltok - főleg Bécsben, mert az van a legközelebb (Moszkva kevésbé népszerű, bár stílszerűbb lenne).

Így történt ez ma is, amikor több száz honfitársunknak jutott az eszébe ugyanaz a jó ötlet: kiugrik Bécsbe vásárolni. Ugyanazzal a vonattal.

A reggeli bécsi Railjet nem helyjegyes, úgyhogy a MÁV el is adott rá annyi jegyet, amennyit csak tudott. Több százzal többet, mint amennyi ülőhely van. Ez konkrétan oda vezetett, hogy a vonatra már Kelenföldön sem lehetett felszállni, mert még a folyosókon sem volt hely. Egészen Hegyeshalomig tartott a móka, ahol az osztrák vasutasok megszánták a birkaként összezsúfolt magyarokat, kétszázat leszállítottak közülük, és áttessékelték őket egy helyijáratra.

A magyar kalauzok a balhé kellős közepén leléceltek.

Ünnepi tudósításunkat hallották.

(Forrás: Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.