Gulyás Gergely egyszerre támadta az amerikaiakat mert nem mondanak semmit, és mert túl sokat mondanak

politika
2014 október 24., 09:22
comments 160

Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke a Hír tévében azt mondta, hogy az is már jó lenne, ha az amerikai kormány nevek helyett ügyeket osztana meg a kormánnyal. Szerinte a magyar kormánypárti képviselők érdeke is, hogy kiderüljön, milyen korrupciós ügyeket látnak az amerikaiak a magyar kormány körül. És ha látják az ügyeket, akkor lehetnek eljárások is, vélekedett.

Gulyást egyszerre zavarja az amerikaiak hallgatása, de az információk bőségével sem tud mit kezdeni. A képviselő ugyanis azt is mondta, hogy

"az amerikai ügyvivő annyi ügyet, ügycsoportot nevez meg, ahány interjút ad".

Vagyis ha az amerikaiak hallgatnak az is baj, ha meg túl sokat beszélnek az is baj. (mno.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.