Metrózott és bowlingozott a New York-i ebolás orvos

Egészségügy
2014 október 24., 07:18
comments 92

New York első ebolás betege megdöbbentően felelőtlenül viselkedett, pedig orvos.

A 33 éves Craig Spencer orvos és az utóbbi hetekben az afrikai Guineában gyógyított ebolásokat. Október 14-én érkezett vissza New Yorkba. Az ebola lappangási ideje akár három hét is lehet.

photo_camera Ebben a kórházban ápolják a New York-i ebolás orvost. Rendőr őrzi a bejáratot. Fotó: AFP/ Timothy A. Clary

Spencer kedden rosszul érezte magát és ezért hazament a kórházból, ahol dolgozott. Ennek ellenére ezután még elment kocogni, aztán metróra szállt, és elment bowlingozni is. Csütörtökre már magas láza lett és hasmenés is kínozta. Hamarosan kórházba került, ahol megállapították, hogy ebolás. Most elkülönítve ápolják.

Felelőtlensége egészen érthetetlen, hiszen sejthette, hogy benne van a pakliban, hogy az ebola miatt érzi magát rosszul. Mivel a kór testnedvekkel terjed, ezért New York vezetői abban bíznak, hogy Spencer metrózása és gurításai nem okoznak járványt a legnagyobb amerikai városban. (new republic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.