Bécsújhely utcáin nem osztogathatnak Koránt

vallás
2014 október 30., 14:59
comments 39

És az iszlám tanokat hirdető információs standokat sem állíthatnak fel Wiener Neustadtban, így ez lett az első olyan osztrák város, ami megtiltotta az ingyen-Korán osztogatását. De a város tanácsának szóvivője szerint az intézkedés nem a Korán vagy a vallás ellen irányul, csak sok lakossági panasz érkezett, hogy a Koránt osztogatók zavaróan, rámenősen viselkedtek: gyakran utánaszaladtak az embereknek, és beszélgettek velük. A helyi iszlám egyesülés, ami maga is végez felvilágosító munkát, szintén kifogásolhatónak nevezte az ilyesmit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.