Közös közleményben tiltakoznak az internetadó ellen a legismertebb magyar startupok

gazdaság
2014 október 30., 14:07
comments 70

A Facebookon közzétett írás címe azt ígéri, hogy a versenyképességről szól a kiáltvány, ami részben igaz is, de a Bridge Budapest nevű közös érdekképviseleti szervezet alapítói persze, hogy az utóbbi napok legfontosabb eseményére reflektálnak. Az MTI-nél sajnos olyan elfoglaltak, hogy a hétvége előtt nem tudtak foglalkozni a közleménnyel. 

Szelektíven kiemelt idézetek:

“Fontos, hogy bárki ebben az országban ugyanakkora eséllyel tudja megvalósítani az álmait itthon, mint például egy német, egy angol vagy éppen egy észt fiatal a saját országában.”

- Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője.

“Meggyőződésem, hogy manapság az internet a tudás-átadás és a társadalmi felzárkóztatás leghatékonyabb eszköze. Azok az országok és társadalmak, amelyek hamarabb elsajátítják az internet készségszintű használatát, versenyelőnyben vannak.

- Fehér Gyula, a Ustream társalapítója.

“De ahhoz, hogy a mi példánkhoz hasonló hazai sikerek nőhessenek ki, fel kell ismernünk, hogy a fiatal, feltörekvő generáció számára az internet elérést minden eszközzel inkább támogatni kell, kiugrási lehetőséget látva benne.”

- Balogh Péter, az NNG társalapítója és vezérigazgatója.

“...az internet kellett a mi sikerünkhöz. Ahogy kell annak a rengeteg embernek a sikeréhez is, akik most dolgoznak a saját startupjuk elindításán.

- Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.