A kormány, Orbán vagy Lázár kérhetné a Kehi-t, hogy ellenőrizze soron kívül a NAV-ot, de nem kérte

POLITIKA
2014 november 05., 15:40
comments 164

Kíváncsiak voltunk, hogy a sajtóban hetek óta keringő, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit érintő korrupciós vádak nyomán elindult-e bármiféle vizsgálat. Ezért megkerestük a norvég közpénzek ügyében is eljáró Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy őket például felkérték-e vizsgálatra, és hogy egyáltalán jogosultak lennének-e erre.

Válaszukból az derült ki, hogy igen, az államháztartásról szóló törvény alapján a Kehi ellenőrzési jogköre "kiterjed a Kormány irányítása alá tartozó fejezetekbe sorolt központi kezelésű előirányzatok ellenőrzésére", a NAV pedig a törvények szerint ide tartozik.

A Kehi ellenőrzi is a NAV gazdálkodását, mindezt a kormány által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján.

"A Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése értelmében soron kívüli kormányzati ellenőrzés elrendelésére a Kormány, a miniszterelnök vagy a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter utasítása alapján kerülhet sor."

Viszont ilyen felkérést nem kaptak:

"A megkeresésében megjelölt ügy a Hivatal Kormány által még a tavalyi év végén jóváhagyott ellenőrzési tervében nem szerepel, soron kívüli ellenőrzés lefolytatására pedig a Hivatal utasítást nem kapott."

Válaszukhoz hozzátették azt is, hogy "egyidejűleg felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az Állami Számvevőszék 2014. második félévi ellenőrzési tervének 10. témasorszáma alapján az ÁSZ a 2014. évben ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hátralékkezelési és végrehajtási eljárási, valamint a kiemelt adózói körben gyakorolt tevékenysége szabályszerűségét és az EUROFISC rendszer működését."

Kérdéseinket megküldtük a nap folyamán az ügyészségnek és a NAV-nak is, amint választ kapunk, ezekről is beszámolunk majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.