„Először ő ölt meg engem” – írta a falra a 4chan-gyilkos

bűnügy
2014 november 06., 21:34
comments 32

Szerda este letartóztatták Oregonban a 33 éves „4chan-gyilkost”, aki miután megölte a barátnőjét, kitette a fotót a holttestről a 4chanre, azzal a szöveggel, hogy: „Kiderült, hogy sokkal nehezebb valakit megfojtani, mint ahogy a filmekben látszik. Olyan átkozottul keményen küzdött.” És hogy nem sokára hazaér az áldozat 13 éves fia, aki megtalálja, és a rendőrök nem sokára megtalálják őt is – de ellenáll, mert azt akarja, hogy megöljék.

4chan gyilkos

A hullát az előző este Seattle mellett találták meg közös otthonukban. A halott feje mellett találták a nő jogosítványát, amire azt írták, „halál”, az redőnyökre pedig, hogy „rossz hírek”. A falon az egyik képen: „Először ő ölt meg engem.”

David Kalac több száz km-t vezetett Portlandig, és egyszer még le is tudta rázni a rendőröket. Végül elfogták, élve. (Ars Technica)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.