https://img.444.hu/szent-korona-clk.jpg

Tudtad, hogy van egy Szent Korona egy ferencvárosi ház falán?

érdekes adat
2014 november 07., 11:21
comments 25

A IX. kerületi Viola utcában 7. szám alatt látható. Az Urbanista még 2009-ben írta meg, hogy még 2007-ben újították fel 220 millió forintból a védett homlokzatú házat, és az akkori – azóta elérhetetlenné vált – Ferencváros kerületi újság ezt írta a műemlékgiccsről:

Az eredetileg 13 lakásos ház a 19. század első felében épült eklektikus stílusú homlokzattal, tardosi vörösmészkő lábazattal, kváderes kialakítású osztópárkánnyal, téglapillérekkel, vakolatdíszekkel, és kovácsoltvas szerkezetekkel díszítve állt. A felújítás tervezésével megbízott építész-tervező Tóth Károly a házbeli és a szemközti épületben lakó idős emberektől tudta meg, hogy a magyar korona nagyméretű mását és fáklyákat tartottak annak idején a ház homlokzatának felső részén látható nagyméretű, súlyos kovácsoltvas szerkezetek.

Egyébként az egyik lakásnak volt egy légkondija is, de ez azóta eltűnt. Ezen a fotón látható, hogy mekkora a korona egy autóhoz képest:

szent korona viola álló

Sem a Fortepanon, sem máshol nem találtam az épületről korabeli fotót, így nem tudni, hogy nézett ki a korona 100 éve, de ha valakinek van információja, ne tartsa magában. A felújítás előtt egyébként így nézett ki a korona helye.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.