Ferenc pápa lefokozta konzervatív kritikusát

vallás
2014 november 08., 20:18
comments 97

Raymond Burke bíboros Ferenc pápa ismert kritikusának számít, és elég fontos pozíciót is tölthetett be. Ő vezette a vatikáni legfelső bíróságot. Egészen mostanáig, egy szombati rendelet szerint ugyanis az amerikai bíboros új feladatot kap, a jótékonysággal foglalkozó Máltai Lovagrend káplánja lesz.

A váltást természetesen mindenki egyértelmű lefokozásnak látja, és az nem is okozott nagyon meglepetést, vatikáni elemzők régóta számítottak erre. Burke maga is beszélt arról interjúban, hogy számít arra, hogy valamilyen új feladatot fog kapni. Az új pozíció leginkább jelképes, általában nyugdíjba ment bíborosoknak szokták kiosztani, de olyan is fordult már elő, hogy valaki amolyan második feladatként kapta meg egy fontosabb poszt mellé. Burkenek viszont nem lesz más posztja a káplánság mellett.

photo_camera Burke bíboros (ALBERTO PIZZOLI / AFP)

A kifejezetten konzervatív nézeteiről ismert bíboros többször kririzálta nyilvánosan a pápát, például azért, mert elődjeinél jóval nagyobb nyitottságot tanúsított a homoszexuális közösségek irányába. Az előző hónapban egy interjúban arról beszélt, hogy Ferenc vezetésével az egyház olyan, mint egy hajó kormány nélkül. (via Time)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.