Kertész Imre szerint a New York Times nem jelentette meg a vele készült interjút, mert nem mondta ki, hogy diktatúra van Magyarországon

POLITIKA
2014 november 11., 14:20
comments 668

A szombat.org Kertész Imre 85. születésnapja alkalmából közölte a The Hungarian Quarterly Holokauszt-számában tavasszal megjelent interjút. A valasz.hu-s Ablonczy Bálint szúrta ki, hogy Kertész Imre ebben arról beszélt, hogy szerinte a New York Times cenzúrázta egy interjúját, mert nem volt hajlandó azt mondani, hogy Magyarországon diktatúra van:

„Múlt nyáron felkeresett a The New York Times egyik riportere, hogy interjút készítsen velem. Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire meglepődött. Úgy tűnt, az a benyomása, hogy megfélemlítve érzem magam a politikai hangulat miatt. (...) Azzal a céllal érkezhetett, hogy rávegyen, mondjam azt, hogy Magyarországon ma diktatúra van, ami nem igaz. Szándéka csupán azt jelzi, hogy halvány sejtelme sincs arról, hogy mi az a diktatúra. Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni. Ezt aztán meg is mondtam neki. Nem vagyok mindennel teljes mértékben elégedett, ami Magyarországon történik, mint ahogy nem is voltam soha, de abban bizonyos vagyok, hogy Magyarországon diktatúra lenne, nem több mint ideológia és felelőtlen beszéd. Az interjú végül sohasem jelent meg. Erre az egyik baráton nagyon helyesen azt mondta, hogy ez egyfajta cenzúra, mert ha olyan választ kapnak, amelyre nem számítanak, akkor azt egyszerűen nem teszik közé.”

Kertész Imre augusztusban vette át a Magyar Szent István Rend kitüntetést. A Jobbik előtte arra kérte Áder Jánost, hogy ne tüntesse ki, hiába.

photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök gratulál Kertész Imre Nobel-díjas írónak, aki átvette a Magyar Szent István Rendet Áder Jánostól (Fotó: Kovács Attila / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.