Hullanak a román külügyminiszterek

külföld
2014 november 18., 08:16
comments 37

Ma benyújtja a lemondását Teodor Melescanu, az egy hete kinevezett román külügyminiszter, mert az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült úgy megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját, hogy minden szavazni akaró román állampolgár leadhassa a szavazatát.

photo_camera Balra Melescanu (Fotó: Wikipedia)

Melescanu szerint jobb szervezéssel, sok önkéntessel lehetővé tették, hogy majdnem háromszor annyian (378 ezren) szavazzanak vasárnap, mint az első fordulóban, de tény, hogy sokan voltak, akiknek több órán át tartó sorban állás után sem sikerült szavazniuk. Teodor Melescanu a felelősséget magára vállalta, elnézést kért az érintettektől, és bejelentette, hogy a kormányülésen benyújtja a lemondását. Öt napig volt hivatalban.

Az elődje, Titus Corlatean a november 2-ai első fordulóban történt szabálytalanságok után mondott le november 10-én. (MTI)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.