Gyurcsány 2016-ban szeretne választásokat

Tbg
politika
2014 november 22., 12:38
comments 396

Magyarország második legalkalmasabb miniszterelnöke végre mondott valami konkrétumot is:

Minden erővel meg kell próbálni kikényszeríteni az előrehozott választásokat, nem szabad engedni, hogy a kormány kitöltse ezt a négyéves ciklust

- a Demokratikus Koalíció elnöke a párt IV., szombati, budapesti kongresszusán mondta ezeket a szavakat, és 2016-os előrehozott választásokról beszélt.

Ezeknek a heteknek, az lehet jelszava, hogy "Utcára magyar!", a magyar parlamentarizmus csaknem halott, így nem marad más, mint a közvetlen demokrácia, az ellenállás megmutatása, fogalmaz tudósításában az MTI.

Kapóra is jött a Fidesznek, hogy Gyurcsány megszólalt, mert végre kiadhattak egy közelményt, az MTI így sűrítette a lényeget:

A Fidesz közleményében kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc néhány napja még úgy tett, "mintha előkelő idegen lenne, és távol tartaná magát a tüntetésektől", szombaton viszont "kiderült, hogy megint hazudott. Bevallotta, hogy valójában a baloldal áll a megmozdulások mögött".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.