Megvan, ki jár jól a jövő évi költségvetéssel!!

Tbg
POLITIKA
2014 november 22., 12:48
comments 52

Az Átlátszó szúrta ki, hogy úgy módosítottak néhány szót a pénteken benyújtott, a költségvetést megalapozó 194 oldalas törvényjavaslatban, hogy ha a javaslat átmegy, egyszeriben lehetővé válik a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek támogatása.

A lapnak nem volt könnyű dolga, hiszen az egész így néz ki:

alkalmazni

A költségvetési törvény javaslatának 120. oldalán, a 293-as paragrafus ugyanis hatályon kívül helyezi ezt a törvényi rendelkezést (2007. évi CLXXXI. tv. azaz a "támogatási átláthatósági törvény"):

  • 6. § (1) Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban
  • f) az az egyesület vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, valamint az egyházi jogi személy
  • fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
  • fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

Részletek az Átlátszón.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.