Retteghetnek az európai madarak

mezőgazdaság
2014 november 24., 07:04
comments 12

Anas_crecca_Csörgő_réce

Az északkelet-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban már két madárban is kimutatták az eddig csak szárnyasokat fenyegető, de gyors terjedésével sokakat aggasztó H5N8 vírustörzset.

Rügen szigetén most egy vadmadárban, egy csörgő récében mutatták ki a kórokozót, nagyjából 50 kilométerre attól a pulykateleptől, ahol a hónap elején először találkoztak Németországban a vírussal. Nem sokkal később egy holland kacsatelep teljes állományát kellett megsemmisíteni a vírus miatt, majd Nagy-Britanniában is találkoztak a vírussal.

Eddig már 200 ezer madarat öltek meg elővigyázatosságból, Németországban pedig tovább 13 millió madarat kell fedett házba telepíteni, nehogy találkozzanak a vadmadarakkal.

A német kormány válságtanácskozást tart hétfőn az ügyben.

(OIE, CNN.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.