A Pacman gonosz lényei is majdnem felbukkantak az évtized trafikrablásos történetében

bűnügy
2014 november 28., 12:16
comments 57

Tökéletes fénykép bukkant fel a police.hu oldalán:

policemaszk

Viszont sajnos nem a Pacman gonosz szereplőit keresi a rendőrség. A történet viszont így is zseniális:

Az elsődleges adatok alapján 2014. november 27-én 17 óra 59 perckor maszkot és kesztyűt viselő ismeretlen tettes bement Balatonfenyves egyik nemzeti trafikjába, majd az ott dolgozó eladónak átadott egy szatyrot és a bevételt kérte.

A pultban tartózkodó asszony erre azt felelte, hogy „Szórakozzál otthon!”, melyet követően az ismeretlen férfi azonnal megfordult és üres kézzel távozott.

A rendőrség ennek ellenére komoly erőkkel szállt ki helyszíni szemlét folytatni. A gyanú hamar egy helyi férfire terelődött.

A 19 éves S. Ádámot az egyenruhások még aznap este 21 órakor otthonában – televíziózás közben - elfogták, és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. Nála akadtak a képen látható ruhadarabokra is.

A police.hu galériája az eseményről szintén remek, most először láttunk például kicenzúrázott CBA feliratot:

policecba

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.