Hat orvos felmondott az egri kórház sürgősségi osztályán

Egészségügy
2014 november 29., 09:26
comments 110

A heol.hu cikke szerint az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátási Osztályán dolgozó orvosok közül legalább hatan – köztük az osztályvezető is – beadták a felmondásukat. Az indokok

  • a rossz munkakörülmények,
  • a nem megfelelő technikai és személyi feltételek

A lap felteszi kérdést, hogy így biztosított-e a sürgősségi betegellátás a megyeszékhelyen. A kórház főigazgatója, Fűtő László kiadott ugyan egy nyilatkozatot, ami szerint minden a legnagyobb rendben van. Az igazgató szerint:

„Néhány vállalkozó, közreműködő orvos mondta fel szerződését a Sürgősségi Betegellátó Osztályon. Ezen orvosok többsége csak egy-egy műszakot látott el, nem teljes munkaidőben dolgozott a kórházban. Döntésüket nem indokolták, erre jogszabályi lehetőségük van. A betegellátás nem került veszélybe, a Sürgősségi Betegellátó Osztály folyamatosan ellátja a betegeket, belső intézkedésekkel megerősíti az ellátást a kórház vezetése és a Sürgősségi Betegellátó Osztály változatlan formában fogadja és látja el a betegeket.”

Azonban a most felmondott osztályvezető főorvos elődje, dr. Valent Mihály nem látja ennyire rózsásan a helyzetet. Szerinte utódját belehajszolták ebbe a döntésbe,

„Csodálkozom azon, hogy az orvosok ilyen helyzetbe kerültek, mert rendkívül jó szakemberek dolgoztak Egerben. Mindez annak köszönhető, hogy 2010 után csökkentették az orvosi létszámot a sürgősségin, és így vitték tovább az osztályt. A távozók helyére nem került senki, máshová vettek fel orvosokat. A kérdés az, most vajon hány olyan ember van a sürgősségi osztályon, aki az ott adódó feladatokat képes ellátni, nem mellesleg képes önálló döntést hozni...”

Azt a korábbi vezető is elismeri, hogy jogilag semmi akadálya annak, hogy továbbra is üzemeljen az osztály, de szerinte ennek az emberi feltételei nem biztos, hogy adottak. Helyettesítéssel mindent meg lehet oldani, de azt nem ellenőrzik a hatóságok, hogy sürgősségi orvostanban valóban jártasak-e.

„Egerben dr. Botos Péter távozásával nem maradt olyan orvos, aki rendelkezik oxyológia-sürgősségi szakvizsgával. Valószínűleg itt ez történt, vagyis a főorvos úr alól „kihúzták” a szakember gárdát. Ez vajon rendben van így...? Rendszerhiba lehet a dologban, azaz a háttérosztályok nem működnek megfelelően. A radiológián például kevés az orvos, az intenzíven cserélték az osztályvezető főorvost, így aztán minden a sürgősségin csapódik. Az igazgatóság valódi feladata az lenne, hogy olyan rendszert alakítson ki, amelyben jól működnek a konzíliumot adó osztályok. Ezért olyan tetemes a várakozási idő, ezért húzódik el a leletkiadás, ezért annyira hosszúak a várólisták”

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.