A Külügyminisztérium bekérette Goodfriendet, amiért McCain szenátor neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt

politika
2014 december 03., 09:01
comments 560

Ma délelőtt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain amerikai szenátor keddi kijelentései miatt – írja az MTI. Goodfreindet egyébként már szeptemberben és októberben is bekérette a külügy.

A republikánus politikus tegnap azt mondta, hogy Orbán Viktor egy neofasiszta diktátor. Bár a sajtósa ezt nekünk is megerősítette, Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációs mestere azt állítja, hogy ez nem igaz, McCain újfasiszta diktátort emleget, a hanganyag és a leirat ismeretében egyértelműen nem a magyar miniszterelnökre utal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig azt mondta:

„A magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.”

Eközben André Goodfriend azzal foglalkozik, hogy a kritika oké, de senki se írjon sértő dolgokat a Twitter-oldalán:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.